AKTUÁLIS

Kápolna Galéria

KUNGL70 // 2.0 
Kungl György

Kungl György Munkácsy-díjas szobrász - és keramikusművész idén ünnepelné 70. születésnapját. Az alkalomhoz kapcsolódva nyílik tárlat munkáiból a kecskeméti Kápolna Galériában, mely a nevéhez fűződő emlékkiállítás-sorozat második állomása a pécsi Nádor Galériát követve.

„Munkáim anyagukat tekintve kerámiák, szándékuk szerint szobrok. Tehát kerámiaszobrok. Nem használom a szobrászat megszokott agresszív anyagait: a követ, a betont, a vasat, az acélt.” Így foglalta össze képzőművészeti tevékenységét Kungl György festő, grafikus, szobrász, keramikus, tanár, adjunktus. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem földrajz szakán szerzett diplomát 1981-ben, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait.

Kungl György az utóbbi évtizedek magyar kerámiaszobrászatának egyik legkarakteresebb hangvételű alkotója volt. Az 1980-90-es években - a festészetben új szenzibilitásnak nevezett szemlélet terjedése idején - induló és hamar ismertté váló művész a posztmodern figuralitás egyik első művelőjeként, a változó világ mély, fanyar művészi reflexióit alkotta meg. A tömegkultúra szereplőinek és rajongóinak megmosolyogtató kicsinységét együttérzéssel és nagy formai invencióval kommentálta alkotásaiban. Munkái feszültségében egyaránt jelen van a nyughatatlanság, az emelkedett, sokszor szakrális jelleg, az ironizáló humorral keveredő mitikusság, valamint a szépség szelíd mosollyal történő szemlélése, kutatása és megörökítése.

A Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola alapító igazgatója 1985-től haláláig Zsámbékon élt és dolgozott.

Megnyitó: 2025. július 24., csütörtök 17 óra
A kiállítást megnyitja: Kontor Enikő keramikusművész
A kiállítás megtekinthető: 2025. augusztus 23-ig, keddtől szombatig, 14-18 óra között

Nemzetközi Kerámia Stúdió
H-6000 Kecskemét, Kápolna utca 11. | www.icshu.org

Kápolna Galéria

KES 2025
Kecskeméti Sándor keramikusművész

A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek - Nemzetközi Kerámia Stúdió szeretettel várja Kecskeméti Sándor keramikus- és szobrászművész KES2025 című kiállítására a Kápolna Galériába.
Kecskeméti Sándor (1947, Gyula) nemzetközileg elismert, Munkácsy-díjas keramikus- és szobrászművész, a hazai kortárs kerámiaművészet ikonikus alakja. 1972-ben végzett az Iparművészeti Főiskola kerámia szakán, mestere Csekovszky Árpád volt. A főiskolai tanulmányait követően önálló művészként dolgozott Budapesten, a 80-as évek második felétől a németországi Gundremmingenben is volt műterme. 1979 és 1985 között a Magyar Televízióban dolgozott, több produkció látvány- és díszletterve készült közreműködésével.
Pályája során egyedi módon ötvözte a hagyományos mesterségbeli tudást a kortárs formaérzékenységgel és a kísérletező szemlélettel – munkáiban az anyag nem pusztán eszköz, hanem gondolkodásmód. Formanyelve markáns és összetéveszthetetlen. Egyszerre geometrikus és organikus, zárt és nyitott, súlyos és légies. Alkotásain gyakran találkozunk szigorú, építészeti elemekkel, amelyekből finom, növényi vagy antropomorf formák bontakoznak ki. A feszültség és az egyensúly dinamikája állandó játékban van egymással. Minden munkája a tér és az idő kapcsolatát feszegeti, azt kutatva, hogyan válik az anyag emlékezetünk részévé, hogyan őrizheti meg egy tárgy a mozdulatot, az érintést, a gondolatot.
Az utóbbi években Kecskeméti egy filozofikusabb korszak felé fordult. A 2024-es „Cut-Outs” sorozat falból kiemelkedő, áttört testei szinte meditatív hatást keltenek. Ezek az alkotások a hiány, az idő és a nyomhagyás fogalmait járják körül. Életművét számos hazai és nemzetközi elismerés övezi, többek között a Bajor Állami Díjjal (1986) és a Munkácsy Mihály-díjjal (1989) tüntették ki. Művei világszerte megtalálhatók múzeumokban, galériákban, köz- és magángyűjteményekben, valamint köztéren és épített környezetben egyaránt. Pályafutása során több mint negyven köztéri alkotást készített.

Megnyitó: 2025. június 19., csütörtök 17 óra
A kiállítást megnyitja: Novák Piroska design teoretikus, az Iparművészeti Múzeum muzeológusa
A kiállítás megtekinthető: 2025. július 19-ig, keddtől szombatig, 14-18 óra között

Nemzetközi Kerámia Stúdió
H-6000 Kecskemét, Kápolna utca 11. | www.icshu.org

Kápolna Galéria

"Fókuszban a kecskemétiek"

"Fókuszban a kecskemétiek" című kiállítás, mely a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nemzetközi
Zománcművészeti gyűjteményéből kerülnek bemutatásra. A kiállítás megtekinthető a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájának emeletén (6000 Kecskemét, Kápolna u.13.) 
(Alkotó: Kőrös Sára)

A kiállítás megtekinthető: 2025.07.18-ig, keddtől péntekig 14 – 18 óráig, szombaton 10-től 14 óráig.

Nemzetközi Kerámia Stúdió
H-6000 Kecskemét, Kápolna utca 11. | www.icshu.org