Kedves János,

valahol a világmindenség egyik ragyogó, a hited és hitünk szerint kijelölt, nyugvást adó pontján! Túl az Óperenciás tengeren, a mennybéli égetőkemencék jóleső melegének és varázslatos színeinek közelében! Remélhetően végleg távol a földi méltatlanságoktól, amelyekből a sok jó mellett azért Neked is bőven kijutott! Lassan fél évszázados ismeretségünk, majd barátságunk során sok kedves emlék adódott. Most viszont egy év alatt – nyilván szándékodon kívül - másodszor hoztál nehéz helyzetbe! Bő egy éve, amikor hirtelen, váratlanul gyors, komolyabb elköltözésed zuhant rád és szeretteidre, ránk, barátaidra. Másodszor most, amikor ismét megtiszteltek és felkértek, hogy én is tudósítsalak, mi újság mifelénk és mit üzenünk Neked?

Maradva első mondatom picit misztikus hangulatánál, bizony komoly űrt hagytál magad után! Olyat, amilyet csak az intézményalapító, iskolateremtő, nagy személyiségek szoktak. Olyat, amilyet a sokszor sokaknak kényelmetlenségeket is okozó, tartásos, szókimondó, nehéz emberek sajátja. Hiszen őszinte, nyílt viselkedésük, beszédük példaadó hiánya a világ jobbik felének nagyobb értékvesztés, mint az, ha néha szúrtak is megnyilvánulásaikkal. Olyan űrt, amilyet azok a gondolkodók és művészek szoktak, akik a kötelező akadémiai, mesterségbeli sablonokat ugyan jól megtanulva, de azokon rendszeresen átlépve, mindig valami egyedit hoztak létre, hogy ezzel teljesen önmagukat, lényegüket adják nekünk.

Egy laikus művészetszerető és pártoló ne essen abba a hibába, hogy olyan szakmai terepre tévedjen, ahol csak sablonokba gabalyodhat. Nem fogok hát műveidről, korszakaidról és hasonlókról szólni, ahogy a Stúdió esetében sem. Azt viszont nálad, tőled nem lehet elhallgatni és elvitatni, hogy nem pusztán egy fizikai valójában is különleges intézmény megálmodója és szinte téglánkként építője voltál! A Stúdió ettől persze nem lett volna még világszerte ismert zarándokhelye számos kiválóságnak, ha nem Te és úgy állsz az élén! Nem vált volna azzá, ami lett, ha nem olyan szakmai, művészi nívót, nyitottságot, páratlan alkotó légkört és ennek összes feltételeit teremted meg, mint amit és ahogyan!

Úgy voltál jelen a kerámia és szilikátművészet palettáján, illetve a képzőművészet széles spektrumán, hogy ezek horizontján túl tekintve is súlya volt minden mondanivalódnak, függetlenül attól, hogy ezt tárgyi, művészi alkotásban, netán leírt, vagy kimondott szavakban adtad közre.

Aki a megszámlálhatatlan, itt zajló alkotóművészi kurzus atmoszférájában megfürödhetett, vagy csak villanásnyi időre is bepillantója lehetett, tudta és érezte, hogy fáradhatatlan szíved lüktetése, gondolataid, érzéseid szabad hullámverése mind azt a célt szolgálják, amit a minőség, nyitottság, tolerancia, szabadság, alázat, szolgálat és a hit szavak jellemeznek talán a legjobban.

Akik valaha is – bármilyen szerepben és módon – a közeledben lehettek, tudják, hogy ezek a jellemzők, mint a: szakmai, művészi, általános erkölcsi, emberi értékrend tartásossága és soha nem a napi kisstílű érdekek, ideológiák, vagy felszínes szimpátiák, igazodási kényszerek vezéreltek. Te a valódi értékeket védted és ebben nem ismertél kompromisszumokat. Nem csak környezeteddel, saját magaddal szemben is ilyen követelményeket támasztottál!

Nem lenne ízléses – hiszen sokan erre méltóbbak -, ha én sorolnám, hogy az általad létrehozott és magas nívóra emelt intézmény kezdetei óta mennyiféle küzdelmet kellett megharcolnod. Kikkel, mivel, miért és milyen körülmények között, ráadásul a felelős értelmiségi lét terhével. Benne a komoly sikerek mellett bizony néha fájdalmas kudarcokkal is. Közben mindig, mindenütt büszkén vitted a Stúdió mellett városunk jó hírét is. Nem meséltél arról, hány korszak hány funkcionáriusával, hivatalnokával, buta szabályaival kellett megküzdened intézményi vezetőként. Meg tudtad azt a kényes egyensúlyt is tartani, hogy emellett művészként, oktatóként, szimpóziumok, kiállítások megálmodójaként is fontos értékeket hozz létre, illetve segíts ebben társaidnak, minden korszakodban.

Te már 1990 előtt is mindig - az akkor itt még csak „nagybetűsként” vágyott és jellemzett - nyugati, polgári, demokratikus értékeket, kulturális szellemiséget próbáltad beleformálni és beleégetni nem csak az itt készült műtárgyakba, de e falakon kívüli szűkebb-tágabb környezetedbe is. Azután eljött a várva várt új időszámítás, amiért a magad lehetőségei szerint Te is oly sokat tettél. Örök híve maradtál, de nem sok minden lett igazán könnyebb számodra sem… Nem könnyen, de az új leckét is megértetted, a kesztyűt felvetted és tetted mindig amit kellett és lehetett! Amíg lehetett - de erről egy éve elég egyértelműen szóltam már. Vállalva a lehet, túlzó hasonlatot, ahogy szokták volt mondani, mint amikor a forradalom felfalja saját gyermekét… Ha lehet, bocsáss meg nekik, noha kellett hogy tudják, mit tesznek veled és az intézménnyel – bizony nem jól! Remélhetően, a helyére billen azért majd ismét minden, itt is!

Örökséged, amit valóságosan és jelképesen is hagytál, olyan súlyú, hogy ha akarnánk sem tudnánk kibújni alóla! Ki így, ki úgy, de főleg itt maradt kollégáid a szakmai és művészi tevékenységükben. Mi ittmaradt, a rajtunk félig át- és átsuhanó, sőt, meg- megállapodó észak-balkáni levegőt is elszenvedő, gyarló civil híveid most más módon, de továbbra is érezzük vigyázó, sőt, ha kell, okkal-joggal zsörtölődő jelenlétedet.

Nem csak személyes, itt látható, vagy sokunk otthonában, netán köztereken fellelhető alkotásaidban, vagy a Stúdió történetében, eseményeiben, cikkekben, interjúkban, de tanítványok sorsában is láthatjuk majdnem teljességgel befejezett életművedet. Sokan, szerencsésként a veled való beszélgetések, tanítások élményeivel is gazdagítva bennünket itt maradtál velünk. A mai közéleti beszédben – lám, itt eszembe jut két közös erdélyi utunk is – gyakori szó az autonómia. Ha valaki, akkor te egyszerre voltál teljes lélekkel kecskeméti, magyar nemzeti lelkű, európai és világpolgár. Eközben egész lényed, szemléleted és ténykedésed egy ebbe - szerintünk - kiválóan illeszthető, jelzők nélkül megélhető demokrácia polgári és művészi autonómiájáról szólt. Sajnos rengetegen ezt nem is értették, értik, nem hogy még gyakorolnák… Ebbéli példádból is pedig sokan okulhatnának, hiszen nálad ideológia mentesen, rendszersemlegesen jelent meg az autokrácia és a demokrácia kultúrája elleni bármely megnyilvánulás kategorikus elutasítása, az azzal szembeni küzdelem.

A tisztelők és barátok nevében köszönöm a Stúdió örökségedre híven vigyázó fiatal vezetőjének, régi kedves munkatársainak, a művésztársaknak, a családnak, hogy ebből a tisztelgő alkalomból így, itt együtt lehetünk.

A minap kiváló kortársunk, barátod, Farkas Gábor Ybl-díjas építőművészünk 80-ik születésnapi évfordulós, életmű kiállításmegnyitóján többekkel emlegettünk, hiányoltunk, így vele személyesen is. Felhatalmazott, hogy az Európai Polgár díjad átadásakor, 2015-ben elhangzott laudációjából idézzek most tőle.

„Rávilágíthatok arra, hogy szerintem, a szó nemes és kiemelt értelmében, miért európai polgár a Balázspusztán, tanyán elő keramikus-grafikus.

1981-ben, olasz ösztöndíjas tartózkodása idején meglátogattam Rómában. Magyarországról az elsők között láthattam grafikai próbálkozásait műtermében. A látogatás után barátaihoz vitt autóval, s úgy vezetett, mint az olaszok! Ott tudatosította, a piros lámpákon történő átsuhanásai után, hogy itt a piros csak informatív jellegű.

Az autózás és a vacsora közben, majd az esti belvárosi kóborlásban vendég voltam olasszá vált magyar barátomnál. Itt jelent meg előttem először világosan, hogy mi a különbség egy 50 dolláros magyar es egy európai polgár között.

Ha már elhagytuk az országot, akkor meg kell említenem, hogy az európai országokba tett látogatásai, izlandi professzorsága egészséges irigységet keltett bennem, s főként az, hogy János úgy mozog, közlekedik és él Európában, mint ahogyan én a szomszédos Kerekegyházán.

Ha ott Rómában nem is teljesen tudatosan, de mai szóhasználattal ezen események után éreztem meg européerségét, akkor, amikor még álmainkban sem jelent meg, hogy valamikor ez sokaknak megadatik majd édes hazánkban. Az európaiság napi átéléséhez, folyamatosságához hozzátartozik a hírnév is, amely nem terem minden hazai “bokorban", ezért meg kell küzdeni. Nem mással, mint esetében a művészeti alkotómunkával, a szakmai közéleti tevekénységgel és a nemzetközileg is elismerésre méltó tanító, szervező eredmények felmutatásával.

A Kerámia Stúdió nemzetközi jelzővel történő felruházása, a nevéhez méltó működése, egyik legnagyobb ötlete volt az alapítónak, Probstner Jánosnak. Mindezt akkor tette, amikor a nemzetköziségi gyakorlat még nem azt jelentette, mint napjainkban. A Stúdióban megfordult külföldi vendégművészek a világ minden tájáról jöttek, s vitték a magyar kultúra es művészet hírnevét Európába, a tengerentúliak és az ázsiaiak pedig Európa hírnevét is öregbítettek. János hitet, művészeti alázatot és alkotói felelősséget hordozó kisugárzása sok lángot gyújtott, már-már tűzvésznek is nevezhetnénk.

Egy lángot közösen biztosan meggyújtottunk, a magyar néprajz, a népművészeti és a népi építészet iránti tisztelet, valamint az ápolás szükségességének lángját. Túl azon, hogy magyar, egyben európai érték is a hazai örökség.” (Idézet vége)

Kedves Barátok, Tisztelők, Jóna, Petra és Virág, ha létszámban nem is vagyunk ma itt olyan nagyon sokan, de lélekben biztosan még többször ennyien emlékezünk örökre, jó szívvel Jánosra és kívánunk szép jövőt életművének, benne a feltámadva tovább élő Stúdióval. Jól esik látni és érezni ma ismét ennek esélyét, hát tegyünk is érte! Örülök, hogy együtt lehettünk, találkozzunk még máskor is hasonló módon! Köszönöm a megtisztelő felkérést és türelmeteket, hogy meghallgattatok, nézzünk meg mindent körülöttünk és emlékezzünk, beszélgessünk így, együtt!

Kerényi György
Kecskemét, 2023. 09. 14.